– Papi, hallott már ezekről a munkáslázadásokról? – kérdezte Krystyna minden átmenet nélkül. Majd folytatta: – Én fel vagyok háborodva. Szüleim tiltják, hogy ilyen cikkeket olvassak, vagy beszéljek róluk, mert nekem nem illik a szegények nem létező problémáival foglalkoznom. Tudnom sem szabad róluk! Pedig kijárnak az utcákra, csordába verődnek, kiabálnak, zászlókat égetnek. Ezt a törvények határozottan tiltják. Apukám mindig azt mondja: több segély kell nekik, hogy csöndben legyenek! Ha ez nem lenne elég, akkor be kellene zárni a zendülések szervezőit. Önnek mi a véleménye erről?
– Bizony, bizony! Nagy a felfordulás! – mondtam elgondolkodva és tényszerűen. 
A helyzet olyan váratlanul változott meg, hogy nem kellett folytatnom. Szavaim illusztrációra találtak. 
A Strasse Goethe felől táblákkal és egyéb feliratokkal vörös karszalagos tüntetők rohantak a tér felé. Közben jelszavakat skandáltak: „Le a kormánnyal!” „Egyenlő jogokat mindenkinek!” „Új választásokat!”
Néhány lovas rendőr terelte őket, futottak, mint a megrémült birkák.
Krystyna hirtelen a fejéhez kapott.
– Bocsásson meg, ha szörnyűséget látok, gyakran előjön a migrénem! Most is nagyon szédülök…
– Én kérek elnézést, hogy akaratomon kívül ilyen inzultusnak tettem ki. Engedje meg, hogy felkísérjem a szobájába! Szóljak a grófnőnek?
– Nem szükséges, mert csak felizgatná magát…
Felálltunk. Belém karolt. Erőtlen volt és sápadt. Lifttel a harmadik emeletre mentünk. Krystyna úgy viselkedett, mint aki sokat ivott. Kiszállás után erőtlenül omlott karjaimba. Szerencsére csak néhány lépést kellett magammal húznom a 3501-es szobájáig.
Gyengéden ágyára fektettem, leszedtem ékszereit, majd az asztalkára helyeztem. Lehúztam mindkét cipőjét, meglazítottam csuklóján és a nyakán a ruhát összehúzó szalagokat. Vizet hoztam. Bal kezemmel tarkója alá nyúltam – hosszú szőke haja olyan volt, mint a reggeli pázsit! –, kissé megemeltem; a még mindig magatehetetlen lány ajkához nyomtam a poharat. Sikerült néhány kortyot megitatnom vele.
– Hogy érzi magát, kedves Krystyna?
– Még mindig nagyon gyenge vagyok…
Fölé hajoltam. Keblei körül félrecsúszott fodrokat kezdtem visszarendezni. Jóindulatom és apahelyettesítési szerepem itt érte el a csúcspontját. Innentől kezdve végzetes események következtek. Nem szívesen írom le, hogy kopogtatás nélkül berontott Stephan. Olyan szavakkal minősített, amelyeket úri emberek elkerülnek. Tényállásokat fogalmazott meg a félre egyáltalán nem érthető helyzetről, sőt testhelyzetről. Valamivel elkábítottam a lányát, s most ezt kihasználva aljas szándékkal közeledtem hozzá. A „gyomorbajos vén kandúr” és az „in flagranti” volt a legenyhébb kifejezése.
Kikértem magamnak a gyanúsítást, mert sajnálatos félreértésről van szó. A közben magához tért Krystyna felült az ágyon. Kissé rendezetlen ruházata, sápadt arca, izgalomtól remegő hangja élesen ellentmondott annak, amivel védelmemre kelt:
– Apu, elájultam az étteremben, Tasilo úr felkísért a szobámba, vizet adott, de most már magamhoz tértem. Kegyetlenül gyötör a migrénem. 
– Kérem, azonnal távozzék! – Stephan kezével határozottan az ajtó felé mutatott. Hiába próbálkoztam volna megmagyarázni a helyzetet… Meghajoltam, és szó nélkül behúztam magam mögött az ajtót. 

Két nap múlva az SA két katonája jelent meg villámban. Egyikük felolvasta, majd átnyújtotta azt a határozatot, amely „bizonyos ok kivizsgálásáig” házi őrizetbe helyez. Felügyeletemet 24 órán át két fegyveres biztosítja. Bevásárlásaimat is rajtuk keresztül kell intéznem. Telefonomat lehallgatják, nem érintkezhetem senkivel, a személyzetet azonnal el kell bocsátanom.

Oldal: Németország V. r.
Remenynyujtogato.hupont.hu - © 2008 - 2024 - remenygyujtogato.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat